Az itt leírtak, egy része ajánlott a másik része kötelező.

Sajnos úgy látom, kénytelen vagyok ezért kiemelném
az „Oktatás (a parketten tánc közben)„-t – órán és a buliban is érvényes.
Illetve a „Tippek a személyes higiénia témakörében” részt.

Új táncosok számára a bulikörnyezet, és különösképpen az, hogy idegeneket kérjenek fel, ijesztő élmény lehet. Míg a legtöbb tapasztalt táncos az alábbiakat már megtanulta a parketten, számukra is készítettünk néhány emlékeztetőt. Azt reméljük, hogy ezek a társasági viselkedésformákra tett javaslatok mindenki táncos élményeit emelni fogják.

Társasági tippek (hogyan közelítsd meg a parkettet)

  1. Mindenféle szintű (képességű, korú, nemű) táncost kérj fel táncolni. Ez egyaránt vonatkozik a vezetőkre és a követőkre is!
  2. Ha felkérnek táncolni, szóban válaszolj igennel vagy nemmel. Ha valakit elutasítasz, de szeretnél vele táncolni, tudasd vele, hogy később megkeresed majd – és aztán találd is meg, mielőtt távozik!
  3. Ha valaki visszautasít, ne vedd azt személyes sértésnek. Nagyon sok oka lehet, amiért valaki nemet mond, aminek semmi köze sincsen hozzád (pl. sérülés, épp most érkezett / távozik, bátortalan / gátlásos / bizonytalan a tánctudásában).
  4. Ha mindkét szerepben táncolsz, felkéréskor megkérdezheted, hogy a partnered melyik szerepet részesíti előnyben, vagy akar-e szerepcserét tánc közben (pl. “Heló, Karcsi vagyok. Lenne kedved engem vezetni, követni, vagy cserélgetni?”).
  5. Amikor valakit felkérsz, szemből közelítsd meg és nyújtsd a kezed, ne hátulról kopogtass a vállán vagy szólítsd meg (lehet valaki nem szereti, ha kéretlenül hozzáérnek, vagy nem hall jól).
  6. Amikor valakit felkérsz táncolni, de látod a testbeszédéből vagy az arckifejezéséből, hogy nem lelkes, mondhatod, hogy “Ó, bocsánat, látom, hogy valaki mást keresel. Táncolhatunk később is, amikor neked alkalmas.” – és aztán hagyd, hogy később ő keressen téged. De soha ne gondold, hogy valaki “tartozik neked” egy tánccal.
  7. Kerüld az olyanok felkérését, akik mélyen benne vannak egy beszélgetésben. Inkább azokat kérd fel, akik megközelíthetőnek és elérhetőnek tűnnek, és mosolyognak, amikor szemkontaktust teremtesz velük.
  8. Ha új táncossal érkezel, az első és az utolsó táncot vele táncold. Rendszeresen nézz rá a buli alatt, hogy biztosan jól érzi-e magát, és mutasd be olyan táncos barátaidnak, akikről tudod, hogy jól fognak vele bánni, így pozitív élményekkel távozik és vissza akar majd jönni!
  9. Mielőtt hazamész, köszönd meg a DJ / a zenekar, a házigazda / az oktató és az önkéntesek munkáját.

Parkettahasználati tippek:

„slot” – a táncolásod iránya

  1. A legtöbb parkettának van egy természetes slot-iránya, ami más lehet egy workshopon vagy órán, mint a buliban, tánc előtt ezt vedd figyelembe. A parkett szélén más lehet a mintázat, a közepét nézd.
  2. A partnereddel kapcsolódva (pl. kézen fogva) érkezz és távozz a parkettről, és vedd figyelembe az ott táncolókat (nekik van “elsőbbségük”).
  3. Tartsd tiszteletben a többi táncos terét, a slot-odat a rendelkezésre álló hely függvényében alakítsd mind szélességben, mind hosszúságban.
  4. Figyelj a többi pár mozgó slot-jára, és alkalmazkodj a figuráiddal és a lábvariációkkal úgy, hogy elkerüld az ütközést.
  5. Köszönd meg partnerednek a táncot a végén.

Táncos tippek:

  1. Figyelj a partneredre. Az arckifejezésed legyen pozitív és gyakorta nézz a szemébe.
  2. Dícsérd meg a partneredet, ha valamit jól csinál, akár szóban akár arckifejezéssel / testbeszéddel.
  3. Úgy alkalmazkodj a partnered hibáihoz, hogy közben nem hívod fel a figyelmet arra, hogy kompenzálsz.
  4. A partnered érzéseit és jóllétét helyezd a zeneiség és a képességeid megcsillogtatásának vágya elé.
  5. Ha vezetsz, olyan figurákat válassz, amik megfelelnek a partnered képességeinek, preferenciáinak és testtípusának. Megjegyzés vezetőknek: lehet, hogy téged untat a saját táncod, de a követőket nem, mert különböző repertoárral rendelkező vezetőkkel táncolnak. Amitől a követők tartanak, az a sérülések, a kritika, vagy a túlzott kontroll. Nem az a feladatod, hogy szórakoztasd őket a csili-vili figuráiddal (főleg nem, ha még nem elég kidolgozottak); az a feladatod, hogy biztonságban tartsd őket és kedves légy velük. A népszerű vezetők alkalmazkodnak a partnereikhez és megfelelő teret adnak a követőiknek, hogy azok kifejezhessék a saját kreativitásukat és zeneiségüket.
  6. Ha követsz, úgy válaszd meg a díszítéseidet és a lábvariációidat, hogy azok kiegészítsék a partnered vezetését. Megjegyzés követőknek: A feladatod az, hogy kapcsolódj a vezetőhöz. Ha nagyon “proaktív” követő vagy (sok-sok díszítéssel és lábvarival), győződj meg róla, hogy a partnered jól értelmezi a kommunikációdat. A népszerű követők alkalmazkodnak és figyelnek a partnereikre, változtatva a kommunikációjuk mennyiségét és intenzitását, és odafigyelve a vezető képességeire, így a táncuk mindkettejük számára élvezetes maradhat. 

Helytelen viselkedés / sérülés / vészhelyzeti tippek:

  1. Ha valaki helytelen megjegyzést / mozdulatot tesz tánc közben, mondd a következőt: “Kényelmetlenül érzem magam, hagyjuk abba a táncot most” – és távozz a parkettről. Azonnal lépj kapcsolatba egy felelős személlyel (oktatóval, szervezővel, biztonsági személyzettel) és maradj mellettük. További információt a témában itt találsz: WSDC Code of Conduct and Safe Social Dancing
  2. Ha úgy  gondolod, hogy (fizikai vagy érzelmi) sérülés veszélye áll fenn, ha valakivel táncolsz, azonnal hagyd abba a táncot, kérj elnézést és távozz a parkettről. Egyszerűen mondd azt: “Sajnálom, nem érzem jól magam. Le kell üljek pihenni.”
  3. Amennyiben sérülést okoztál egy másik táncosnak (a partnerednek vagy egy közeledben táncolónak), őszintén kérj bocsánatot az ütközésért, sérülés okozásáért. Amennyiben szükséges, kísérd le a sérültet a parkettről, hogy orvosi ellátásban részesülhessen.
  4. Ha egy táncos bajban van, gyorsan reagálj. Ha melletted esik el valaki, hagyd abba a táncot, segítsd fel és kísérd biztonságos helyre.

Oktatás (a parketten tánc közben):

  1. Táncolás közben a parketten oktatni elfogadhatatlan. Tartózkodj attól, hogy instrukciókkal “segíts” a partnerednek. Amiről azt gondolod, hogy konstruktív visszajelzés, kritikaként érheti a partnert és érzelmi stresszt okozhat nála. Jobb, ha kompenzálod a partnered hibáit, mint ha felhívod rájuk a figyelmét.
  2. Ha a partnered kijavítja a táncodat, udvariasan mosolyogj és mondd azt: “Úgy tűnik több órát kell még vegyek, mielőtt veled táncolhatok”. Ha újra felkér, légy felkészülve az újabb “leckére”, vagy reagálj így: “Szívesen táncolok veled, ha nem kommentálod a gyenge pontjaimat. Nem tudok jól táncolni, ha kritizálnak, akármilyen jó szándékkal történik is a visszajelzés.”

Tippek a személyes higiénia témakörében

  1. Gyakran moss kezet.
  2. Hordj maszkot (amennyiben helyénvaló vagy szükséges)
  3. A kezeden ne legyen semmi éles, ami megsértheti / megvághatja a többi táncost (pl a körmöd)
  4. Sok vizet igyál – a hidratálás és a rossz lehelet leküzdése végett.
  5. Mossál fogat vagy használj mentolos cukorkát.
  6. Használj dezodort bőséggel (parfümöt és kölnit módjával). Léteznek “illatmentes” helyszínek, ezt ellenőrizd, mielőtt megérkeznél.
  7. Legyen nálad cserepóló(k) és törölköző, főleg, ha nagyon izzadsz.
  8. Ne dohányozz közös helyiségekben, vagy ahol a táncosok gyakran áthaladnak.

Tippek a cuccaidra vonatkozóan

  1. A nagyobb ékszereket és értékeidet hagyd otthon.
  2. Dolgaidat egy szék alatt vagy a ruhatárban tárold, hogy véletlenül se botoljon el bennük valaki.
  3. Mielőtt távozol, ellenőrizd a dolgaidat és amire már nincs szükséged (eldobható pohár, szemét), azokat takarítsd el.

Végül de nem utolsósorban, érezd jól magad! Maradj nyitott a lehetőségekre és légy figyelmes. Minden egyes tánc lehetőség a tanulásra és a fejlődésre. Ha kezdővel táncolsz, érd el, hogy jól érezze magát. Ha olyannal táncolsz, aki nincs zenében, dolgozz a saját időzítéseden. Ha egy olyan vezetőt követsz, aki szeret csak álldogálni, dolgozz a saját lábtechnikádon; ha egy olyan követőt vezetsz, aki szeret beleszólni a figurákba, próbálj meg egy új kivezetést találni a régi figurádból. Emlékezz, hogy az emberek akikkel táncolsz, minden valószínűség szerint az életed részei lesznek mindaddig, amíg folytatod a táncot.

Remélem ezek a javaslatok segítenek abban, hogy a táncos kapcsolataid egészségesek és szórakoztatóak maradjanak!

Forrás: wcshirek.hu